Nálam az új év kezdete régóta inkább a születésnapomhoz vagy még inkább az ünnepek utáni „rendes kerékvágás” visszaállásához kötődik. Hogyan is lehetne elkezdeni az életmódváltást elsején, amikor másodikán már érkezik a torta vagy a kedvenc süteményem egy egész tálcával?! (Amit utána egy hétig eszem.) Vagy hogyan állhatnék neki a reformételek főzésének, amíg még itthon a család, és azokat sem a férjem, sem a gyerekek nem eszik meg? Persze, főzhetnék négyfelé (hiszen léteznek super-mom power energy hero-k, akik így csinálják, és mellette mégis ugyanannyit kreatívkodnak, társasoznak a gyerekekkel, és a háztartás is ragyog), de ebbe ne is menjünk bele. Minden Anya tudja, hogy egy vagy két terület magas színvonalon menedzselése mindig valamely más terület idejéből, minőségéből történő lejjebb adással jár, akkor is, ha a kirakatban mást látunk.

Korábban azt gondoltam, hogy minden tökéletesen működtethető egyszerre - és itt jön a klisé -, aztán gyerekem lett. De gyerekektől függetlenül nemcsak az év indítása tolódik el nálam, hanem sokszor érzem azt - vagy inkább kénytelen vagyok szembesülni vele -, hogy lemaradásban vagyok az eseményekre való felkészülésben. Tavaly Halloweenkor például már semmilyen dekort nem kaptam, ugyanis kint voltak a karácsonyi díszek. Pedig én becsülettel az ünnep ELŐTT legalább két nappal mentem bevásárolni. A helyzetet végül megmentette egy csodás szentjakabi anyuka, akinek nemcsak arra volt ideje, hogy ámulatba ejtően kidekorálja a saját házukat  (csupa DIY megoldás – gyerekeket szigorúan bevonva), hanem még nekem (!), külön nekem is készítsen óriás pókhálókat kukazsákokból. (És nem, nem otthon lévő anyuka, hanem okos, csinos, dolgozó mami.) Mégis hogyan csinálják? Ti hogyan csináljátok?

Amíg nem voltak gyerekeim, nem különösebben zavartattam magam ezért a kis lemaradásért. Sőt, egyáltalán nem zavartattam magam konvenciók, szokások és elvárások miatt, nem is volt rá időm. Az életem olyan gyors, pörgős, rendezett és rohanó volt, a magassarkúm tökéletes, a kosztümöm rám szűkítve. Ezek az ünnepnapok pedig annyiban befolyásolták a menetrendem, hogy karácsony két napjára nem írtam be szerződést semelyik ügyfélnek, de 24-én délelőtt azért még jöhettek. Szilveszterkor is, bár legfeljebb kora estig, azután rohantam tovább.

És mindig rohantam. A gyerekekkel való életem is sokszor élem meg egyfajta rohanásnak, ahol állandó időszűkében próbálok leszervezni mindent egy napra, de nem sikerül. Talán mert mindent is szeretnék. Így volt ez korábban az ügyvédi irodában, és így van ez most is, de be kell látnom, hogy mindent csak a MESÉben lehet egyszerre.

Nem fogadkozom az új évre, mert nem bírom a nyomást, a szabályokat, de az elképesztő feladattudatom úgyis korlátok közt tartja a szabadságvágyam. A vállalkozó önirányítása állandó munkára fogja a vezetőt, engem is.
A célkitűzésem inkább az, hogy egyensúlyt találjak az új életem, a mesekönyv-író– és az anya szerepem között; hogy be tudjam vezetni a piacra úgy a könyvem, hogy sikeres legyen ez a vállalkozás számomra; hogy megmaradjak mellette teljes figyelemmel a gyerekeknek, és ne érezzék a hiányomat sosem.  Ezt a harmóniát kívánom magunknak, és mindenki másnak is.

Meglátni a lehetőséget, merni elindulni egy olyan úton, amin sosem jártak, és segítséget kérni, ha kell. Sokkal több segítő kéz van, mint gondolnánk, és én is azon leszek, hogy segítő kezet nyújtsak, ahol tudok. Erről fog szólni a második könyvem, ha minden jól alakul.

Egészséget, boldogságot és sok szeretetet kívánok a következő esztendőre!

dr. László Tímea,
alias Anya