Barion Pixel Olívia és Nonó barcelonai kalandjai 1. rész
Hurrá utazunk!

Olívia és Nonó barcelonai kalandjai 1. rész

Gyerekekkel utazni más hozzáállást kíván, mint felnőttként barangolni a világban. Az elmúlt években szerencsére sikerült annyi kis tapasztalatra szert tennünk ezen a téren, hogy már egészen könnyedén indultunk neki a következő utunknak Barcelonába.

Ezúttal azonban kisebb katasztrófába fulladt a kiruccanás, és semmi nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük…

A meghosszabbított iskolai szünet kihasználására próbáltuk úgy foglalni a repülőjegyeket, hogy a lehető legtöbb időnk legyen ebben a csodálatos városban, ahol mindketten voltunk már a gyerekek előtt. A 6:05-ös felszálláshoz hajnali 3.30-kor keltünk, amihez én – éjszakai bagoly lévén – inkább le sem feküdtem.

A gyerekeink sem a koránkelésükről híresek, úgyhogy előző este már abban a ruhában mentek aludni amiben másnap utaztak, így csak át kellett rakni őket álmukban a kocsiba.

A repülés zökkenőmentes volt, leszállás után a városba induló vonatra szálltunk és 30 napig érvényes jegyet vettünk, ami összesen hetven utazásra jogosít. Ezt mind a négyen használhattuk.

A buszon és metrón kötelező maszkot viselni, amit indokoltnak is éreztünk ennyi krákogó spanyol között.

A hotelünk tíz perc sétára helyezkedett el a tengerparttól, így a bőrönd leadása után első utunk ide vezetett. Az időjárás kegyes volt hozzánk, ragyogó napsütés és 20-22 fok volt végig. (Igaz, én extra fázós vagyok, ezért pulcsiban és kabátban töltöttem a napokat, míg mások fürdőnadrágban strandröpladáztak, mialatt az angol és skandináv gyerekek kisgatyában kergetőztek a vízben. Én azért vittem a gyerekeknek sapkát :-D Mentségemre szóljon, reggel és este lehűl az idő 6-8 fokra, az már tényleg hűvös, ugye?)

Az utazást megelőzően sajnos én lebetegedtem, és már a karácsonyt is borzasztó állapotban töltöttem, 39 fokos lázzal, torokfájással és köhögéssel. Januárra ugyan jobban lettem, de kint létünk második-harmadik napján beütött a krach, és bár elmondhatatlanul próbáltam tartani magam, hogy ne maradjanak el a programok, időközben Olívia is köhögni kezdett éjszakénként…

Folytatása következik.


A már megjelent három mesekönyv és ovis foglalkoztató együtt, plusz egy ajándék színező INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL.

shopping_cartKosárba Részletek
Van még...

Ez is érdekelhet!

Hozzászólások

Szólj hozzá te is!