Mesélek Nektek erről a csodálatos helyről, ahol élünk, mert van több különlegessége is, és sokan szoktak kérdezni róla. A mogyoródi Szentjakab Parkfaluban lakunk (igen, így ahogy írom, becses nevén falu végződéssel, ám kurta kocsma nélkül, sőt mindenfajta szolgáltató szektor nélkül, de erről majd később) írok). Amikor sok évvel ezelőtt leendő otthonunk keresésébe kezdtünk, sokfelé jártunk Apával Budapest környékén. Családi házat szerettünk volna, kertet, nyugalmat – Beni kutya pedig már adott volt az idillhez. A budapesti árak mellett inkább a kiköltözést választottuk, hogy picit távolabb ugyan, de szebb otthonunk lehessen. Az is fontos volt, hogy ne kelljen felújítanunk, átalakítanunk, mert mindkettőnknek rengeteg munkája volt, és nem tudtunk volna kellő figyelemmel jelen lenni egy ilyen tortúránál.

Sokszor autóztunk házakat nézni, mígnem egészen véletlenül keveredtünk a Parkfalu egyik bejáratához. És itt jön a lényeg, ez egy teljesen zárt lakóközösség. Olyan családi házak együttese, ahol a házaknak jellemzően nincsen kerítése, vagy csak jelképes, de maga a Park kívülről be van kerítve.

Két sorompón át lehet megközelíteni, mindkét sorompót 24 órás portaszolgálat őrzi. Ezért cserébe közös költséget kell fizetni, mintha egy társasházban laknánk. Ez mindkettőnknek felkeltette az érdeklődését, és szerettünk volna alaposan körülnézni ezen a jól eldugott helyen. Igen ám, de a szigorú portás bácsi ellentmondást nem tűrően adta tudtunkra, hogy ha nincs leegyeztetve senkivel, hogy mi ide jövünk, akkor márpedig be nem megyünk. Próbáltuk az egyik porta felől, mosolyogtunk a másik porta őrének is, de semmi. Nem nyertünk bebocsátást. Ez a fajta biztonság, elzártság váltotta ki bennünk azt a sok elképzelést és reményt a Parkkal kapcsolatban, amit azóta ez a hely valóban be is váltott.
Azt a különleges nyugalmat, hogy itt nem találkozunk idegenekkel az utcán, csak olyannal, aki egy itt lakóhoz jön. Mindenki kiengedi a gyerekeket a ház elé, vagy a szomszéd utcákba, és tudjuk, hogy jó helyen vannak. De ami mindennél fontosabb, és elmondhatatlanul hálás vagyok érte, az az itteni közösség. Ennek a csapatnak az összetartása, egymást segítő habitusa, a figyelem, amit egymás iránt tanúsítanak a lakók. Egy zárt Facebook csoportban napi kommunikáció van az emberek között, és mindenben, de tényleg mindenben segítik egymást. Ha elkószált valaki kutyája, egyszerre többen is indulnak keresni. Ha egy valaki kint van a játszótéren és arra járnak a többiek, biztosan jó társaság jön össze (na nem most, covid idején sajnos). De ha már covidnál tartunk. Ha bárki karanténba kerülne, a szomszédok bevásárolnak, elmennek a patikába és házhoz viszik neki amire szüksége van. De ha csak elfogyott otthon valami és éppen főzés közepette vagyok, a csoportban biztosan akad, aki kisegít egy csomag liszttel vagy bármivel, aminek híján vagyok. Ugyanis – és itt jön a szolgáltatások hiánya – itt nincsenek boltok. Ez egy kétoldalú dolog, mivel a nyugalmunkat egyértelműen ez szolgálja, másfelől ha bármit intézni kell, akkor bizony kocsiba kell ülni. Legalábbis az a gyors megoldás, mert egyébként saját hévmegállója van Szentjakabnak, ahonnan tíz perc sincs Gödöllő, vagy félóra alatt elérhető az Örs vezér tere, de azért az nem olyan gyors elindulást jelent.

Azt is nagyon szeretjük, hogy a gyerekek egészen pici koruktól összejárnak játszani a szomszédos kertek alatt és már nekik is aktív társasági életük van. Ezeket a barátságokat, a közösségi életet segítenek ápolni az itteni Egyesület programjai, amiket minden évben megrendeznek. Ilyenek ősszel a bográcsfőző és süteménysütő verseny, ahol nagyon jókat szoktunk enni, a közös szemétszedés a környéken, hogy megóvjuk a szomszédos erdőt, a Mikulás látogatása kézműves programokkal egybekötve, vagy a sportnap, amikor a Falu apraja nagyja összeméri ping-pong tudását. Halloweenkor hatalmas a megmozdulás, gyerekek seregei indulnak kopogtatni a bámulatosan feldíszített házak ajtaján, de a legszebb program kétség kívül a hatalmas fenyőfa közös feldíszítése. A fa egyébként az egyik legrégebben itt lakó (és csodálatos család) kertjének dísze, és karácsonykor mindannyian teszünk rá saját díszeket. Így lesz belőle a közösségnek, a csapatmunkának, a tiszteletnek és szeretetnek a jelképe az év legmeghatóbb időszakában.

Itt is akadnak persze mindennapi problémák, a Park üzemeltetésében sajnos van némi bizonytalanság, előfordulnak nézeteltérések olykor, de mindent összevetve úgy érezzük, hogy szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk, hogy ilyen emberi kapcsolataink lehetnek, hogy segítséget kapunk és mi magunk is adunk, és hálásak vagyunk mindazért, ami itt körülvesz minket.